398 oldal
Elolvastam: 2013. június 12.
„-Dr. Pritchard - kérdeztem halkan -, mégis kinek a pártján áll?
- Bradenén.”
Fülszöveg:
Négy éve, hogy az amerikai Jocelyn Butler hátat fordítva tragikus múltjának, és Edinburgh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…
(Megjegyzés: A borítón végül nem szerepel ez az Ellie-s szöveg, biztos itt véletlenül került rá. Végülis Joss a főszereplő, nem Ellie.)
Előre leszögezném: olvastam a szürkéket, a Crossfire sorozat első két részét, meg még az Amit csak ő akar c. könyvet is. Nem is tudom, akkoriban volt-e még ezeken kívül valami, vagy az összesen végigmentem? :) Akkor kicsit túladagoltam ezt a műfajt, kellett egy kis szünet. (Most viszont már jöhet az újabb adag.) Megcsömörlöttem attól, hogy nagyjából az összes ugyanarra épül, szende, nem éppen tehetős, nem kifejezetten csinos leány és a vonzó, gyönyörű, tökéletes, gazdag fickó. És persze az is jelentősen levon az értékéből, hogy mennyire agyonreklámozza a kiadó ezeket a könyveket. Bár, ahogy nézem, nagyjából az összes könyvükkel ugyanígy tesznek. Mondjuk a fentebb említett Amit csak ő akar a Geopen kiadó műve, külsejében, témájában teljesen hasonló a szürkékhez. Ezektől eltekintve végül is nem olyan rosszak, talán csak divat mostanában szidni, mint régebben az Alkonyat könyveket. (És szerintem egyébként E. L. James jó lett volna, ha a fordító nem az lett volna, aki.) Azt hiszem, újraolvasom majd őket, ha már majd mind meglesz a polcon és újra ehhez támad kedvem.
De a legjobb és a legviccesebb címet simán ez a könyv viszi! Amikor a Könyvmolyképző pdf-ben közzétett egy kis részletet a könyvből, még a megjelenése előtt, már akkor kedvet kaptam hozzá és mint ahogy korábban írtam, a Könyvhéten be is szereztem.
A szereplőket imádom, Jocelyn és Braden lettek a kedvenceim. (Írnám én azt is, hogy újabb szerelmem van, de mivel ez már a harmadik lenne, mióta elkezdtem írni a blogot, kicsit gyorsnak tűnik a tempó. :) )
Talán egy kicsit kevésbé kellett volna keményre faragni Jocelyn személyiségét, kicsit akár hamarabb is beszélhetett volna őszintén magáról és a történtekről Ellie-nek és Bradennek, bár ha úgy vesszük, érthető. (Spoiler!) A szülei és a testvére balesetben meghaltak, a legjobb barátnője szintén meghalt, emiatt pedig saját magát hibáztatja, hát, nem egyszerű. Tetszett, ahogy Braden és ő egymásra kattannak, ahogy egyezkednek, hogy meddig tartson a kapcsolatuk, meg hogy kinek mi fér bele, aztán meg ahogy kialakul köztük az, ami meg már egyáltalán nem az, aminek indult... Nem zavart a sok csúnya beszéd sem, sőt, még azokon is tök jókat röhögtem, és az sem bántott, hogy gyakorlatilag a könyv felét szinte csak az ágyjelenetek teszik ki, mégiscsak erotikus regényről beszélünk!
Ellie és Adam is szerethető karakterek, persze előre sejthető, hogy Ellie-nek valami ilyesmi baja lehet, és hogy a végén azért csak Adam mellett köt ki, de aranyos páros. Na, meg Hannah, a könyvmoly, aki még az utcán, menet közben is képes olvasni! :)
Egy másodpercig nem bántam, hogy megvettem a könyvet, annyit vigyorogtam, olyan szórakoztató az egész, hogy még most is vigyorgok, ha visszagondolok rá. Az elején kicsit féltem, Kings of Leon – Sex on fire meg „Basszus! Szubbasszus!” és még a borítón is, hogy „Cseppet sem szürke!”, de végül tényleg kifejezetten kellemesen csalódtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése